2009. augusztus 19.
australian
az a.u.s. itt folytatódik:
AUSTRALIAN
2009. 08. 19.
2008. szeptember 2.
Bec
Rebecca fiatal ausztrál nö volt. Vöröses hajú, fehér börü, mint amilyen az átlag ausztrál Rebekák lenni szoktak. Igen halványan felvonta homlokát, közelebb húzott egy széket és leült a zsebkendönyi asztalka másik oldalán, majd felhúzta lábait az ülökére. Sportos, fiatal lány volt a harmincas évei elejében, stílusban pedig halk és kimért. Hibátlan alakja még a meglehetösen laza szabadidö ruhájában is teljesen nyilvánvaló volt Zab számára. Nagyon jól tudta, hogy Rebecca hosszú évek óta tudja, hogyan formálja megjelenését. Az apró természetes ráncoktól eltekintve a lány tökéletes formában volt. Nem is csoda, zongorázott gondolatain Zab: Hiszen Rebecca naturopath. Nöknek segített a fogamzásuk elérésben, tehát magas szinten kellett kezelnie kell testét-lelkét, hiszen a szakma is megkívánja ezt.
Ez érdekes beszélgetésnek ígérkezik, gondolta. Ritkán találkozott kelet európaiakkal, de ez a fickó még abba a kis mintába sem fért bele amit hellyel-közzel megállapított a kelet-európai bevándorlókról.
- Nem kellene ilyen elöregyártott porlevest enned - törte meg a csendet, az asztalra helyezett bögrére pillantva.
- Ugyan, ne aggódj emiatt, ennyi belefér - felelte Zab. Ki az egészségesebb? Aki porlevessel vesz magához folyadékot, vagy aki édesített szódás kólával? - mosolyodott el Zab.
- Hát ez is egy nézöpont, - felelte a lány. Mint vegetáriánusnak fontosabb lenne inkább magokat enned.
Zab elhatározta, hogy egy picit kinyílik Rebeccának. - Nézd, tényleg látnod kéne miket eszem otthon: csupa saláta, magok, és gyümölcsök.
- Almából és zellerböl pedig organic-ot vegyél, - folytatta - ha másból nem is, mert ezeket közvetlenül permetezik. Én például Organic vagy Freerange boltban veszem azt a kevés húst is amit fogyasztok.
- Köszönöm a tanácsot, - válaszolta nyogodtan Zab, hátradôlve a székén. - Tudod eléggé sötéten látom a mai ember étkezését. A legszomorúbb pedig az, hogy nagyon egyszerü összefüggéseket sem tanulnak meg az iskolában. Mintpéldául, hogy már egy kockacukor bevitel felett aránytalanul sok inzulin jut a vérbe, hogy visszakompenzálja a vércukorszintet.
Rebecca fejezte be a mondatot: És így a vércukor még alacsonyabb lesz, mint a cukorbevitel elött, enyhe kimerültséget okozva és ezzel ösztönözve a testet mégtöbb cukor bevitelére, beindítva egy ördögi kört. Lélegzetelállító, hogy ezt nem tanítják az iskolában.
- Részben ezért is látom sötéten a képet. Az embereknek már ötven évesen megvan a keresztjük, pedig lehetne még akár harminc aktív évük is ezen felül. Tudod Bec, az információ és a hírek is olyanok mint az étel. Az emberek anélkül fogyasztják, hogy meggyözödnének arról, szemetet vesznek-e magukhoz, vagypedig fontosat. Manapság az étel és az információ ugyanaz a koncepció szerint termelödik és fogyasztódik. - Zab ezzel befejezte a mondanivalóját. Már ennyit sem szokott általában elmondani egy beszélgetésben, de a lánynak meghitelezte az objektív beszélgetöparner titulust.
Rebecca nem kendözte enyhe meglepetését, noha nem is ellenkezett a hallottak végett.
2008. 09. 02.
2008. augusztus 30.
Looks could have been deceiving
Egy érdekes történet, megosztom mert éppen ráérek dolgokat megosztani. Nem nagy cucc, noha akkor mikor történt gondoltam, milyen vicces is lesz erröl írni. Nemrég utaztam a Jetstarral a Qantas fapados járatával. Mint a logójukról is látszik, narancssárga színekben trédeznek. Nos, narancsos fejfedövel és narancssárga dzsekiben szálltam fel a járatra. Persze a Cabin Crew fél szemmel levágta, hogy nem vagyok tag. Nem így a repülötér népe, de ami azért félelmetes, hogy az Airport Security sem igazán. Na jó, nem mondom érted, hogy egyenesen pilótának néztek, vagy a Crew területre tessékeltek volna, de a security pillantásokból azt szürtem le, hogy gyakorlatilag nulla biztonsági kockázatot jelentek a számukra. Isten lássa lelkem, valóban nulla kockázattal járok, mint ahogy a fehér disznók úgy általában.
Tehát lehet hogy csak az én téves megfigyelésem, de ez az ócska "öltözzünk be személyzetisnek" trükk még mindíg nem látszik fullosan lerágott körtének. Gyakorlatiag annyi hasznom volt vele, hogy a custom nem kapott szét és a delkarált ételeimre sem voltak kíváncsiak. Ez kivételesen jól jött. Elég sok nemkifejezetten száraz ételt is hoztam be. Jobb esetben ki kellett volna dobnom a felét a kajámnak. De mintha a hölgy el akarta volna hessegetni a gondolatot is, hogy majd velem lenne zür.
♪ ♫ , I don't ♫ ♪ need your civil war ♫♫ zümmög a fülhallgatóm, ♫
It feeds the rich while it buries the poor ♫ ♫ sa la la lla.
2008. 08. 30.
2008. augusztus 29.
bark and meaow area
Eheti zene: G'n'R - Civil War
Free chat widget @ ShoutMix
2008. 08. 29.
2008. augusztus 28.
$10 káposzta saláta [5 serve]
90c negyed káposzta, 80c répa, $3 oily Italian dressing, $2 Stuffed Olives, $2 some cheese.
A káposztát igen finom hosszúkás szeletekre vágjuk. A többi dobja magát.
2008. 08. 28.
2008. augusztus 27.
Why would give up on Miso soup?
[ X ]
Shibuja lány, de mind buja!
2008. 08. 27.
2008. augusztus 17.
one blue weekend
Ma gondolkodtam el azon, hogy egy ideje már itt vagyok. És ugyanannak a vasútállomásnak az óráját látom hosszú évek óta, ha esik, ha süt.
- És megérte Zab? Neked is jutott a kálváriából...
Megérni megérte. Mindíg is kívánságom volt megismerni a 'szerkezetet'. Azthiszem ezt itt hányásig lehet tanulmányozni. Meg asztán, aki a multikultúrába ráncosodik bele, az nem marad ki sokból. Nem tudom hogy lesz tovább. Az biztos, hogy testileg egyre keményebben kellesz dolgozzak, mert érzem, hogy közelebb a harminchoz, már lepotyogtak a kontra anyák.
A jövöt illetöen: valahogy spirituális apályban érzem magam. Vannak fentek, de ezek csak kicsi fentek. Nincs valami nagy és kreatív és lábamról leborító motiváció (Zab megfog valami képzeletbeli dolgot a mellkasán és lendületböl eldobja elöre). Nem esem azonban kétségbe. Eddig is volt valahogy oszt eztán se lesz másképp. Az élet értelme lehet, hogy csak értelmet találni az életnek?
8
2008. 08. 17.
2008. augusztus 16.
LOAD "COFFEE",8,1
Ausztrália leszokott a cigiröl, de valamivel ugye be kell tölteni az ürt, mert az emberi faj egyszerüen beledöglik ha nem tudja magát kábítani valamivel. Tudom én pajtások, nyilvánvalóan nehéz elviselni az öntudatot, különösen ha "Nyugatinak" teremtett ugye meg a jó Isten arany keze.
Ha már cigi nincs, akkor pedig kávé kell. Mingyárt három is. Ne gondoljunk azonban holmi fekete löttyre amit Taxiban Utazó Baltás Gyilkos kap a sarki kocsmába leménve. Ausztráliában olaszosan kávézunk. De úgy, nem ám csak immel-ámmal. Ugy ahogy a csövön kifér. És az a csö még csak most kezd halkan megnyikkani a nyomástól.
2002-ben úgy ahogy, de 2004 óta aztán a lovak közé dobott gyeplö stílusban nyiltak a hangulatos mahagóni és tölgyfa színekben játszó kávézók, mindenki megelégedésére. A Diákok örültek, mert végre lett egy csomó 'tiszta' meló. A tulajdonosok örültek, mert többszörös rajta a rés. Az utca népe örült. Aztán már annyian lettek, hogy az a klasszikus bakterológiai esemény zajlott le, amikor a bacik már alkohollá változtatták az összes fincsi gyümölcsöt és aztán befulladnak a végtermékükbe.
- Ird és mondd Zab, nem ez történt a Gloria Jeans-el is?
Nem teljesen. Nem a Gloria Jeans, hanem a Starbucks lakatolta le majdnem az összes boltját, ami így is egy rahedli volt. A SB-nak gratulálok. Ugye hülye paraszt kordinátorok, hogy mikor már hallótávolságra vannak a SB-ok, akkor hová nyittok még kettéjük közé is egyet? Meg is érdemlitek, úgy jártatok mint az alkesz bacik, akik a saját kapzsiság/nemtörödömségük áldozatai.
A többi kishal kávézók pedig köszönik jól vannak. Ja és megbocsáss, GJ és SB mégis mitképzeltek, hogy mennyiért adhattok egy szója mokkát? Normálisak vagytok, egy kis szója mokkáért 4 valamennyit kérni? Na jó hagyjuk a témát, nem magyarázom meg nektek.
Enyhe recesszióban van a kávé ipar is. Juj elszóltam magam. Kimondtam, hogy "recesszió". Bocsánat. Recesszió az nincs. Csak nemtudom, hogy meddig tudják még Ketchuppal számháborúzott alvó gyerekeknek eladni a hullahegyeket. Nincs recesszió; áh.
Rá se ránts komám, inkább hörpölj be egy lapos fehéret.
2008. 08. 16.
2008. augusztus 15.
Market - A
Organikus életelek s italok pijacalyi ehil csekkolhatóak.
2008. 08. 15.
2008. augusztus 12.
itthol meg el
Mint ahogy az Vizin kolléga beszámolójából is kiderül, vásárnap elmentünk Palm Beachre. Pálmafás strand a kalapácsalakú Barrenjoey Head keleti 'nyele'. A nincstelenek és a minimálbéren tengödök laknak itt, amit nem gyöztek igazolni a szanaszétdobált 'A' class Mercik és Eleanorok.
Hogy állkapcsunk dolgozzon is ne csak lógjon, benéztünk egy helyi Leslie konyhába. A Veggie Burger ok volt. A V burgerben lehet akár mi, de kettest csak akkor kaphat ha, raknak bele céklát is. Ebbe volt. Négyes alá. Az a gyönyörü idö amíg addig volt amíg eljutottunk Palm Beachre, azonban tovaszállt, mihelyst megérkeztünk. Picit vártunk és Voliá! Szép idö iz Back!
Kis sétával vezettük le az fontváltakozás és Veggie Burger okozta terheléseket. Rövid túra a világítótoronyhoz és kis séta a Beachen. A Home & Away sorozatot itt forgatták. Mint mondtam, itt lakik a szegényebbje. Biztos hogy praktikai okai voltak Palm Beachnek. Elég csak CB rádón rárecsegni a szereplökre, meg a rendezöre, hogy össze kén' dobni még egy epizódot. Tammin Sursok mosolyog bal oldalt. Papája 90'es emigráns Johannesburgból. Micsoda költözés! World's apart.
2008. 08. 12.
2008. augusztus 8.
Enyém lehettél volna (te Hi Fi torony)
Azthiszem ami iszonyúan hiányzik Magyarországról, az a Hifi-m a hozzá tartozó két kisebb fekete hütöszekrénnyel. Itt viszont nem veszek. Eléggé urbanizált területen élek.
Emberek laknak körülöttem, akinek megvan a saját gondjuk-bajuk, nincs szükségük egy repülötér zajártalmára a szomszédból. Valószínüleg veszek majd egy fülest vagy 2-3 százért.
Ujabb bandát ismertem meg a napokban. Ök a Nightwish. Kiválóan tükrözik zeneízlésem müködését. Felölem sminkelt vámpírcsajok is lehetnek, ha a zene igényes a többi nem érdekel :)
Itt van tölük a Wishmaster. Nem eredeti klipp. Jobb :) [click]
2008. 08. 08.
2008. augusztus 7.
time goes by so slowly
Mindíg is szerettem VitaSoy szója tejet venni. Ujabban csinálnak azonban zabtejet
is. Brilliáns. Zabtejet nem vettem gyakran, mert picivel felette volt
a Szója tejnek és azzal megvoltam. Noha azt mindenki sejtheti, hogy a müzlihez a sima szójatej picit sürü.
De mostmár semmi sem állhat annak útjába, hogy Zab végre zab tejet fogyasszon.
8
2008. 08. 07.
2008. augusztus 6.
minden az aminek látszik
Elsö napok a melóhelyen. Humming along. Végre utalnak azért, hogy pofázok. A világ Zenné vált. Period.
2008. 08. 06.
2008. augusztus 1.
i am job
Ugy alakult, hogy behivtak interjúra. Ment simán, Laptopon tudtam is amit a Resuméba írtam. Mondjuk a fickó bevitt a susnyásba de összességében sikeresen szimuláltam a gondolkodó embert.
A gyerek 2ndGen görög volt. Szeretem a görögöket (de nem éltem New Rhodes-ban azaz Melbourneben). Néha tájdász-ok, de ha a pénz része megvan, emberileg magas fokon teljesítenek.
Nemmellesleg a Greek Salad sem egy rossz gyártmány. Érdekes módon a Görögök tudjak a legjobban betölteni a felelös pozíciókat ausztraliában a Szaxonok után. Mindenhol ottvannak, de alapvetöen jóságos emberek, nem kezdenek el müveszetet csinalni az dolgozók szipolyozásából. Hiszen ha ilyenek lennének, fele annyit sem tudtak volna elérni Ausztráliában, mint amennyit elértek. A legdolgosabb mediterrán népnek tartom öket. Nem mintha a többi mediterrán lusta lenne. Megkövetelik a munkát, de annyit ök is dolgoznak. A Törökök is imádták a Görögöket: szolgának tartani. Innen származik a "Greek" azaz "Szolga" elnevezés.
Nem tartják gúnynevnek, de ha imponálni szeretnél nekik akkor jobb öket Hellén-eknak nevezni. Ebböl leszürik azt, hogy képben vagy a történelmükkel. Ma mondjuk erre nem volt szükség.
2008. 08. 01.
2008. július 31.
Dzsadzs Dzsudi
Az IELTS tesztem értékelése kimerítette a Personal Harassment fogalmát. Illendöen válaszoltam.
Aki azthitte, hogy az eredményt elsöre be is nyalom és 'elnézést és köszönöm hogy meghallgattak' típusú Sanyika búcsúválasszal elhagyom a helyszínt azok viszonylag kevésbé rég ismernek. Ha Dick Smith-t meg lehetett tanítani karikát ugratni, akkor egy másodosztályú diszperzittel kifestett Test Centre-t is meg lehet.
Hogy lehet az hogy a Writing 6.5-el - 1 full stoppal - alatta van a többinek amik 7.5, de a Band Score mégis 7.5?
Nincs idöm ezen agyalni. Hatvan Fontért 'appeal'-t nyújtottam be. Let us C.
2008. 07. 31.
2008. július 27.
Égen járó Lukács (2008)
Amikor már hányni kell a repüléstöl mert annyit jöttél, az utolsó pillanatban felsüt a nap: felrecseg a kabinhangszóró és bejelentkezik a pilóta.
- Hölgyeim és Uraim, Sydney légterébe érkeztünk. A gép bal oldalán ülö utasok kitekintve az ablakon, megpillanthatják Sydney körzet legészakibb táját, a Barrenjoey Head-et és az északi strandokat.
Mostpedig kérem, csatolják be öveiket: a kabinszemélyzet hamarosan
leszálláshoz készül fel. Isten hozta önöket Sydneyben. A hömérséklet 30
fok, gyönyörü napos idö van. A helyi idö délután két óra tizenöt perc.
Köszönjük, hogy légitársaságunkkal, az Oat Air-el utaztak. Legyen egy kellemes napjuk.
2008. 07. 27.
2008. július 24.
Rhythm of Life is a powerful thing...
Itt van az ösz, itt van újra, s csúnya és üszkös és nem szeretem. Nekem Sydney legyen napfényes. Azonban Globális felmelegedés ide , klímaváltozás oda, a Sydney idöjárás még mindíg óramü pontosságú.
Május: A hidegítô ventillátor átkapcsol melegítô ventillátor üzemmódba.
Június: Az ember végleg beletörödik, hogy a nyárnak befellegzett. Dust we Dania.
Július: Szeles. Idén is Július elsején jött meg a szél, mint minden évben. Morfondírozok, mi lenne ha Június 30-án érkezne meg? Nem akarja hogy az elözö évhez jelentsem be vagy mi?
Augusztus: Mikor az ember már nemcsak hogy beletörödott a nyár végébe (lásd: Május) de már a rohadt hideg és szeles idöjáráshoz is nagynehezen hozzászokott mint egy Norvég halász, újabb csapás éri az egyszeri Sydney lakót: Esö. A 'November Rain' ausztrál kiadása az 'August rain'. Idén korábban jött egy héttel. Hála az égnek, már úgy hiányzott. Sydney harbour végre ismét kapott egy kis Trondheim feelinget.
Nembaj, nem csüggedek. Szeptember az más. Abban van ígéret.
Zene minden Kedves Magyar látogatómnak: Veres-erös TV paprika
'aztmondják a sakkban csak meg kell ölnöd a királynét és meg is vagy'
2008. 07. 24.
2008. július 22.
Spice Boys and Hunter Connection
A világ egy kietlen, puszta hellyé változott, mióta kedvenc Laksa konyhám a Clarance Street-en bezárt. Mostmár nem lehet látni délidöben azt a hülyegyereket aki egy fél Lime-al a kezében iszkol a Laksa Express felé.
Igyhát, a drámai helyzethez szokva, megpróbálok új helyeket keresni. Utóbbi idöben a Hunter Connection-ba járok. A H.C. nem más mint a belváros alatti aluljaró rendszer, sok-sok bolttal teletömve, hogy az egyszeri emberek ne csak a csempéket nézegessék amíg X helyröl Y-ba jutnak a H.C. folyosóin. Nem a legújabb boltok, nem a legújabb eladókkal, dehát a keresztülsétáló emberek sem nevezhetök a legújabbaknak. Arról van szó, hogy a ráncos Rozi néni valamit elad a ráncos Steve-nek, aki két utcával arrébb dolgozik egy irodaházban. Steve csak kajázni jár le ide és a szemüvegkeretét is itt csináltatja egyúttal ha már idejött. Valami ilyes.
Ami esetleg érdekes lehet a HC boltjai között, az egy érme bolt, amely rogyásig van pakolva mindenféle fajta, alakú, szinü és szagú érmével és papirpénzzel.
Happiness-emre, rábukkantam egy Spice Boys nevü indiai konyhára, amely aranyos választékban kinál vegetáriánus ételeket is. Van ugyan felette egy Vega konyha, de az öreg fater aki ott föz - hogyis mondjam, minden jóindulatommal is - kicsit 'visi-vasi' izü kajákat csinál. Lehet, hogy rossz perceket okoz neki a füszerezés a mosdóban, de minimálisan azért lehetne füszerezni a vásárlók miatt. Nos, ezt a problémát küszöböli ki a Spice Boys. Kapható sok-sok féle curry, szép élénk piros, barna és sárga szinekben bugyognak és rotyognak a fözelékek. Ez egyelöre felszáritotta a Laksa ház után, patakokban folyó könnyeimet. Pár hétre megteszi.
End of transmission. Weyland-Yutani corp.
2008. 07. 22.
2008. július 20.
Pleiads - Fiastyúk - Subaru
Nyáron az északi félgömb, télen (itt ismét nyáron) az australis déli félteke domináns csillagképe a Subaru, azaz a Plejádok.
konstelláció nevekkel
A Wikipédia a Görög mitológia szerint írja le a csillagképet amely formájában eltér a Magyar hagyománytól. Az elôbbi szerint 9 fö csillag van a konstellációban, amelyet 7 testvér és a 2 szülôt alkotja, A 8. lánytestvért a Görög mitológia Atlas lányaként, Hyades-ként emíti, (és az összes Plejád lány), amíg a Magyar szerint fiúkról van szó. A Magyar legenda fantasztikus elôadásban a csillagképre kattintva.
8
2008. 07. 20.
2008. július 18.
Noch einmal Benedict
Még két fénykép a fiókból: a Pápa "befarol" a Circular Quay-re. Ezekután egyenesen elindulva, mint TJ Hooker, vissza a hídhoz, át alatta és irány Darling Harbour, azaz Barangaroo.
Mint mondtam, nem számítottam arra, hogy ezen lesz a Pápa. Többek között azért nem, mert a hajó süllyedésig volt pakolva zászlós hívökkel. Én meg ahoz voltam szokva, hogy a Pápa "Terráriumban" közlekedik csak, a terror-pisták miatt. Azonban Benedict takaratlanul kiállt a hajó legelejére. Nem a rosszcsont beszél belölem, de ha történetesen rossz fiú vagyok, tudtam volna egy kellemetlen percet okozni. A híd Pilon-jánál álltam, bármit rádobhattam volna a hajóra. Node nem vagyok olyan rossz fiú, tehát nem is ragozom tovább.
8

2008. 07. 18.
|